Húsz éves álom vált valóra
A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete tulajdonába teljes egészében visszakerült a Budapest V.
A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete tulajdonába teljes egészében visszakerült a Budapest V.
A Nemzeti Vagyontanács volt tagját csütörtökön a Fejér Megyei Bíróság a tervezett sukorói King,s City-beruházáshoz kötődő ingatlancsere-szerződés érvénytelenítéséért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által indított polgári perben.
A Kisalföld keddi számában azt írja: belső vizsgálat indult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél a gönyűi vasútfejlesztés kapcsán, mivel csak az üzemeltetési pályázat felterjesztésekor derült ki, hogy más állami szervek kezelésében lévő területekre is épült a létesítmény.
2011. február 1-jével Such György a Dialóg Filmstúdió Kft., a Hunnia Filmstúdió Kft. és az Objektív Filmstúdió Kft. vezetője, és február 15-től ő lesz a Budapest Filmstúdió Kft. ügyvezetője is.
A Műcsarnok új vezetőjének kinevezésekor alkalmazott eljárás felülvizsgálatát és a döntés indoklását kérte a kulturális államtitkárnak írt levélben a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) magyar tagozatának elnöksége; a szervezet erről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Megszüntette a bíróság Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, valamint Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója előzetes letartóztatását és szabadlábra helyezte őket – erősítette meg Dezső Antal, Tátrai ügyvédje a Népszavának és a Magyar Hírlapnak.
Tanúvallomást tett Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) hűtlen kezelés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett volt vezérigazgatója pénteken. A Fejér Megyei Bíróságon folytatják azt a polgári pert, amelyet az MNV Zrt. indított a tervezett sukorói King's City-beruházáshoz kötődő ingatlancsere-szerződés érvénytelenítéséért.
Már nem sok mindenre emlékszik a sukorói üggyel kapcsolatban Veres János korábbi szocialista pénzügyminiszter szakállamtitkára, Markó Andrea – derült ki csütörtöki tanúkénti kihallgatásán. Ma Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját fogják faggatni - közölte pénteki számában a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) nyerte a berhidai ipartelep kármentesítésére kiírt pályázatot, az egykori gyártelepet 6,4 milliárd forintos beruházás keretében tisztítják meg a szennyező anyagoktól.
A Népszabadság csütörtöki számában azt írja: egyre többen kapnak "felmentést" az Orbán Viktor által a közszférában meghirdetett kétmilliós bérplafon alól.
Az origo.hu értesülései szerint több százmillió forintot fizetett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy cégnek, amelyet még a Gyurcsány-kormány bízott meg egy állami vagyonnyilvántartás kiépítésével. A fejlesztéssel megbízott céget az NBH-s listáról választották ki.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Horváth Gergelyt, a Betonút Zrt. és a Keler Zrt. volt vezérigazgatóját nevezte ki az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. élére, ezzel egyidejűleg közös megegyezéssel megszüntette az MNV eddigi vezérigazgatója, Kamarás Miklós munkaviszonyát - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Mint arról korábban írtunk, a rendkívül csapadékos időjárás, az 50-es években végzett utólagos beépítés és az elmúlt...
Új szervezeti és működési megoldások segítségével összesen mintegy négymilliárd forintos hatékonysági tartalék hozható felszínre a Volán-társaságoknál 2010-ben – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.).
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lemondott vezérigazgató-helyettese szerint nagy nyomás lehetett a bíróságon, hogy elítélje őt a pákozdi földügylet miatt. Benedek Fülöp a Magyar Televízió péntek reggeli adásában kijelentette: bízik abban, hogy a bíróság másodfokon felmenti.
Lemondott Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese, Oszkó Péter pénzügyminiszter elfogadta lemondását.
Regionális autóbusz-konzorciumok létrehozását indítványozza a Volán társaságok tulajdonosi jogkörét betöltő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - értesült a Világgazdaság.
Egyfordulós pályázaton adja el a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. 65 százalékát, névértéken 461 millió forint értékű üzletrészét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - írja a Napi Gazdaság a csütörtöki számában.
A múlt héten beadta a bírósági keresetet a Sukoró-ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ZRt., a vagyonértékelés nyilvánosságra hozataláról szóló elsőfokú bírósági döntéssel kapcsolatban azonban még mérlegelik a lehetőségeket - mondta el Kamarás Miklós, a szervezet vezérigazgatója szerdán az MTI-nek.
Új "földért életjáradék" program indul, amelynek keretében legfeljebb 20 hektár termőföld, legfeljebb 3 millió forintért történő megvétele után fizet az állam életjáradékot a tulajdonosoknak - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.